Hegyre fel! – Interjú Kalmár ’Big Daddy’ Lacával

A hazai zenei színtér ismert előadóit bemutató sorozatunk második részéhez ezúttal az idén 25. születésnapját ünneplő Ganxsta Zolee és a Kartel egyik oszlopos tagját, Big Daddy-t hívtuk meg. Kalmár Laca (aki gyerekkorában még kajakozott, ráadásul igen eredményesen) jó néhány évtizede fanatikus mountain bike-os hegyimenő, olyannyira, hogy egy súlyos baleset, és az ezt követő néhány év kiesése után is újra nyeregbe ült, ráadásul még versenyeken is elindult. Egy ideje már – mivel sikerült egy jó húszast ledobva, tartósan is 100 kg alá mennie – új erőre kapva rója a kilométereket – néha egy országútit is hajtva. Igaz, az idén megjelenő covid miatt – ami többek között a zeneipart is padlóra küldte, és ezáltal az ebben dolgozók megélhetését is teljesen bizonytalanná tette – jelenleg a civil életének újratervezésével foglalkozik, de töretlenül bízik a masszív bringás folytatásban.

Tovább