Országos Körtúra újratöltve

2020. június 22. – július 10.

Az Országos Kerékpáros Körtúra, vagy rövidített nevén az OKKT, az ország legrangosabb kerékpáros jelvényszerző túramozgalma, s ezzel a leghosszabb is a maga 4.149 km-vel. A teljes útvonal hat, jellemzően 400 – 800 km közötti szakaszra van felosztva. Így aki nem szeretné ezt a nem kis távot egyhuzamban végigtekerni, annak van lehetősége akár évente egy-egy kisebb szakasz teljesítésére is. A túra hossza miatt rengeteg a látnivaló, sok szép tájon keresztül vezet utunk.

Az elmúlt hetekben napi blogbejegyzésekben és képek megosztásával nosztalgiáztam kicsit az Országos Kerékpáros Körtúra (OKKT) 4.400 km-es távjáról, amit 2014-ben 44 nap alatt teljesítettem. Az OKKT emlékeinek felidézésével ismét kedvet kaptam a hazai tájakon való tekerésre. Persze az új túra tervezésénél a döntésemben az is közrejátszott, hogy jelenleg még bizonytalan híreket hallani az európai országok határainak megnyitásáról. Tehát hamarosan indulok erre a közel 2.000 km-es, közvetlenül a határ mentén húzódó újabb bringás utazásomra.

Tervezett útvonal, napok és távok:

  1. Debrecen – Csenger – 117 km
  2. Csenger – Tiszabecs – Tiszakerecseny – 118 km
  3. Tiszakerecseny – Sátoraljaújhely – Füzér – 117
  4. Füzér – Hollóháza – Hidasnémeti – Aggtelek – 120 km
  5. Aggtelek – Ózd – Salgótarján – Karancsalja – Litke – 119 km
  6. Litke – Balassagyarmat – Szob – Esztergom – 125 km
  7. Esztergom – Komárom – Győr – Hédervár – 115 km
  8. Hédervár – Rajka – Hegyeshalom – Fertőd – Hegykő – 113 km
  9. Hegykő – Sopron – Nagycenk – Kőszeg – Szentpéterfa – 123 km
  10. Szentpéterfa – Szentgotthárd – Lendvajakabfa – 113 km
  11. Lendvajakabfa – Tornyiszentmiklós – Letenye – Barcs – 141 km
  12. Barcs – Beremend – Sátorhely – 139 km
  13. Sátorhely – Mohács – Ásotthalom – 126 km
  14. Ásotthalom – Röszke – Szeged – Makó – Nagylak – Battonya – 138 km
  15. Battonya – Biharkeresztes – Létavértes – Debrecen – 206 km

(+ 3-5 tartalék nap: időjárás és látnivalók függvényében)

Az Országos Körtúra újratöltve 2020. útvonala