Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, mindössze két kilométerre Csengersimától, a román-magyar államhatár és a közeli Szamos mellett fekszik az egykori Nagygéc település. A szellemfaluba vezető úton villanyvezeték is jelzi, hogy valami élet a mai napig is van az egykoron 700 lelkes település környékén. A falu lakói az 1970-es árvíz levonulása után a közeli Csengerben, illetve Csengersimán telepedtek le. Az egykori Nagygécen mára csak egy-egy téglaház, magtár és az Árpád-kori templom maradt meg, a vályogházakat elsodorta az áradás.
Tovább
Garbolc – az ország legkeletibb pontja
Garbolc az ország legkeletibb lakott települése. A Túr folyó mentén fekszik, kb. 2 kilométerre a magyar-román-ukrán hármashatártól. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falu a román határátkelőtől, Csengersimától 16 km-re, Túristvánditól pedig 25 km-re található. A 0 kilométerkőhöz Garbolc legkeletibb pontja 293 kilométerre, míg a legnyugatibb fekvésű településtől, Felsőszölnöktől pedig 525 kilométerre helyezkedik el. A legutóbbi, 2015-ös népességi adatok szerint mindössze 143 lakosú.
Tovább
Túrabringások a nagyvilágban 3. rész • Radvánszky János
Interjúsorozatunkban hazai és külföldi túrakerékpárosokat mutatunk be. Próbálunk olyan érdekes személyeket megszólaltatni, akik az eddigi bringás pályafutásuk és az elért eredményeik miatt méltán lettek ismertek és elismertek a kerékpáros társadalomban. A sorozat harmadik részében a szegedi / zsombói kötődésű Radvánszky János válaszolt kérdéseinkre.
Tovább